A ma Komárom-Esztergom megyéhez tartozó, jellemzően löszös területen már a római korban is termesztettek szőlőt, de a török hódoltság idején a lakosság megritkulásával az ültetvények is tönkrementek. Később ismét jelentős termelővé és borexportőrré vált a borvidék, mivel a borok – magas savtartalmuknak köszönhetően – a hosszabb szállítást is jól viselték.
A pincefalvak önálló rend szerint élték életüket. Ide a faluból csak a férfiak jártak ki, akik egymás segítése mellett egymás borainak megismerésében is számíthattak a közös értékek vállalására. A pincében tartott vallási vagy világi ünnepek a közösség megtartó erejét fokozták.
Több írásos helytörténeti anyag is segíti a falu történetére kíváncsi olvasókat, kutatókat, sőt hanganyagok és film is őrzi Kismaros szebb napjait, vagy éppen tragédiáit. A Falumúzeum rendszeresen jelentkezik kiállításokkal, részt vesz programjaival a település kulturális rendezvényein: élő szereplőként alakítja, formálja a hagyomány- és történelemőrzés módszerét.
„Amíg van feladat, addig munka is akad” – fogalmaz a svábokra jellemző kötelességtudattal Győriné Meiszter Katalin, Bóly nemzetiségi önkormányzatának elnöke.
Odalent kimagaslik a római katolikus templom tornya, és a napsütésben fürödve fehérlik több méltóságteljes, hosszú tornácos sváb ház. Témánál vagyunk, mondhatni, hiszen mind a szőlőhegy, mind a hitélet, mind a meghatározó építési stílus az itt letelepedett német ajkúakhoz kötődik.
Harkány együtt lélegzik híres fürdőjével, s a várossá terebélyesedő turisztikai célpont épp ezen speciális adottságának köszönhetően formálódott befogadó nemzetiségi központtá is.
A Völgység elpusztult falvainak telepeseihez hasonlóan a varasdiak is kemény küzdelmet vívtak a természettel, de szívósságuk, leleményességük, a magukkal hozott szakértelem idővel eredményre vezetett.
Ralfról és Susannról árad az életük értelmét megtaláló emberek kiegyensúlyozottsága.