A jezsuita gyógyszerészeti kultúra kihatott a környéken élő paraszti gyógyítókra is. Mivel mindkét „szakipar” a mezőn vagy a kertben gyűjtötte a tapasztalatot, no meg az alapanyagot, tudásuk természetes módon ért össze.
A kutató nevezetes műve a pestissel foglalkozott, Bártfán jelent meg 1644-ben Amuletum, azaz: Rövid és szükséges oktatás a Dög-halálról címmel. A munka sajátos elegye a pestis megelőzésére alkalmazott különféle óvó rendszabályoknak és gyógymódoknak.
Életében inkább dilettáns festőnek tartották, mint zseninek. A mai magyar művészettörténet-írás azonban a modern európai piktúra meghatározó triumvirátusának teljesítményéhez, Cézanne, Gauguin, Van Gogh nagyságához méri Csontváry teljesítményét.
Baranyai Aurélt nemcsak az orvosságot kiadó vagy a laboratóriumban „mérget keverő” gyógyszerészként ismerték. Hazai és külföldi kapcsolatokra épülő kutatótevékenysége is jelentős.
A világon több száz szőlőfajtát kellene ismerniük a borisszáknak. Hasonló mennyiségű komló ad feladatot a sörösöknek.
Ma, amikor viszonylag világosan látjuk a kémiai alapon gyártott gyógyszerek és a sok esetben fűszerként is használt, de egyebekben gyógyhatású növények és növényi kivonatok közötti különbséget, nehezen tudjuk elképzelni, hogy például a fahéj, a szegfűszeg vagy a csillagánizs egy évszázaddal ezelőtt valahol az ismeretlenség, a fűszer és a drog közös határterületén mozgott.
A találmány minden túlzás nélkül a legnagyobb jelentőségű felfedezése a világ vegyiparának.