Oldal kiválasztása

futballtörténelem

„Nem alakítható az identitás” – Interjú Kukorelly Endrével

„Nem alakítható az identitás” – Interjú Kukorelly Endrével

Születésnapja alkalmából az író-költővel egy Günzer-bor mellett beszélgettünk

„Semmi elhatározás: sorkatona voltam, kaptam karácsonyra anyukámtól egy határidőnaplót, és január elsején az jutott eszembe, hogy kiszámoljam, hány másodperc van leszerelésig. Hány nap, óra, perc és másodperc – és ezt beírtam ebbe a füzetbe. Aztán még ezt-azt, mikor lesz a legközelebbi őrség, milyen az idő, mit hordanak össze a többiek. Verstöredékeket. Így kezdődött, irkáltam bele mindenfélét, jóval kevesebbet, mint kellett volna egyébként. Szép lassan jöttem rá, hogy tulajdonképpen naplót írok, és akkor ezt már nem is hagytam abba.”

Száz éve született Deák Ferenc, a Bamba

Száz éve született Deák Ferenc, a Bamba

(Budapest 1922. 01. 16. – Budapest 1998. 04. 18.)

Történt, hogy valamikor 1950-ben, az akkor még mindig csak 28 éves Deák Ferenc betért egy siófoki étterembe. Ott pedig, ahogyan egy ferencvárosi ikonhoz illik, és persze néhány fröccs bevételét követően, elhúzatta a cigányokkal a Fradi-indulót, amit természetesen teli torokból énekelt is a kíséretre. Mivel azonban a kérdéses nótát a „slágerbizottság” addigra már betiltotta, még nem is végeztek, amikor két ÁVH-s lépett Bambához.

Egy szösz

Egy szösz

Hidegkuti Nándor visszaemlékezése

„Hidegkúti beállítása friss vérkeringést vitt a játékba.”

A szélmalmok tanulságai

A szélmalmok tanulságai

„Aki ma játszik, az a Real Madrid ellen volt a pályán, és egy életre része lesz a tatabányai futballtörténelemnek”

1981-et írtunk ekkor. A Bányász 2-1-re verte a Real Madridot. Lakat tanár úr, aki magyar-történelem szakos volt, sőt a maga kedvtelésére elért egy doktorit történelemből, gyakran tartott előadást az öltözőben. Amikor kiderült, hogy az UEFA-kupában a spanyol élcsapat lesz az ellenfél, Cervantes Don Quijote című regényét vette elő.

Emlékezetkiesés

Emlékezetkiesés

Talán az egész világon a mi nemzetünk identitástudatában a legerősebb elem a sport

Amikor külföldi edzők, sportszakemberek, sportújságírók úgy-ahogy megismerkednek a magyar sportközélettel, igen gyakran vetik fel, hogy mi egészen jellegzetes módon folyton a múltban élünk. Szerintem van erre magyarázat, mégpedig épp az, hogy végre szeretnénk megtudni, mi is történt velünk.

A falak ereje

A falak ereje

A motiváltság legfőbb kifejeződési formája az, amikor a sportoló képes megvalósítani önmagát

Sportnyelven: az acélosabb motiváció átírta a papírformát. De mi is ez a motiváció? Küzdeni tudás, akaraterő, a megalkuvás elvetése? Alighanem ezekkel a kifejezésekkel helyettesítenénk ezt az idegen eredetű kifejezést, holott a legpontosabb megközelítése az, hogy gondolkodásmód. Szemlélet. Amikor az ultrák azt üvöltik, hogy „Harcoljatok!”, azt kellene javasolniuk, hogy „Gondolkozzatok!” vagy „Váltsatok szemléletet!”

A bor, a futball és a tőkevesztés

A bor, a futball és a tőkevesztés

Két érték, két fontos, magyar entitás

A magyar bor, benne a világ legkülönlegesebb, legszebb, legtitokzatosabb, ezért legértékesebb borával, a tokaji aszúval, az elmúlt száz évben ötször szenvedett el tőkevesztést. (…) A magyar futball párhuzamos utat járt be. A harmincas évek elejétől a hetvenes évek végéig, fél évszázadig a világ élvonalában voltunk.

Hipofízis-hipotézis

Hipofízis-hipotézis

László professzor bűne az volt, hogy keresztezte a keleti titkosszolgálatok magyarországi begyűjtő akcióját

1985 végén László Ferenc, a Szegedi Orvostudományi Egyetem professzora, klinikai rektorhelyettese és egyben párttitkára a ferihegyi reptéren megbukott pár tucat emberi agyalapi miriggyel, amit épp átadott az olasz Serono gyógyszergyártó cég képviselőinek. Bár szétesőben volt a rendszer, arra még nem volt példa, hogy nyilvánosságra kerül egy bűnügy egy erősen frekventált kommunistáról.

Plattkó, a fogalom

Plattkó, a fogalom

Ő is azon magyarok táborába tartozik, akit tisz­teletből újratemettek

Plattkó alig egy évet töltött játékosként Angliában. Odakerülésekor, 1920-ban már háromszoros válogatott volt, ezért megengedték neki, hogy átöltözzön, és mozogjon egy kicsit a hátsó salakoson, ahol a fű kímélése miatt az első csapat is edzett. Plattkó intett az angol játékosoknak, hogy lőhetnek nyugodtan. Hozzá kell tenni, hogy a magyar futballista mackóméretű volt, elsőre senki sem gondolhatta, hogy igazi kapuvédelmi szakember.

Dunai Antal

Dunai Antal

(Gara, 1943.03.21. – )

Az ezüstös olimpia után Dunai II. Antal még három alkalommal ölthette magára a meggypiros mezt, utoljára 1973. május 16-án. Olimpiai bajnok és ezüstérmes, Európa-bajnoki 4. helyezett. Az Újpestben ezt követően még négy idényben szerepelt, tizenkét év alatt 326 bajnoki mérkőzésen 202, kereken hatvan nemzetközi kupamérkőzésén 39 gólt szerzett.

Olimpiai arany, Európa-bajnoki bronz

Olimpiai arany, Európa-bajnoki bronz

Puskásék utódai további két arannyal, valamint egy-egy ezüst és bronzéremmel járultak hozzá az éremkollekcióhoz

Ha a tavalyi Eb (immáron 24-es döntőjének) utolsó csoportmeccsén a németek ellen kihúzzuk 2-1-gyel, és bejutunk a nyolcaddöntőbe, az ünneplő tömeg valószínűleg napokra leállítja a nagykörút forgalmát, ahogyan néhány órára megtörtént az 2016-ban. De ez ma van, s így van jól, mert nem szabad elfelejteni, hogy voltak idők, amikor még az Eb-részvétel is elképzelhetetlen távolban volt.

Chilei mozaik

Chilei mozaik

Az 1962-es vb előtt Baróti Lajos aprólékos műgonddal rakta össze a csapatát

Elöl zseniális támadók között válogathatott a mester: Sándor, Farkas, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi és Rákosi mellett a vb-keretben ott volt még két kitűnő csatár: Kuharszki és Monostori. Igaz, Göröcs nem szeretett jobbszélsőt, Rákosi pedig baloldali középpályást játszani, de ezt a támadó szekciót még a brazilok is elfogadták volna.