Gondolatébresztő kérdések és válaszok az online magazin Asztalizene elnevezésű interjúsorozata elé – a borgasztronómia témájában szakértő főszerkesztőnkkel, Dlusztus Imrével beszélgettünk. A rovat címében Térey János színművét kívánjuk megidézni, melynek révén tisztelgünk a szerző emléke előtt.
Mivel a borivók többsége (hála a Bakator Borkereskedésnek és a Bakator Zenekarnak) úgy-ahogy megismerte ezt a feledés homályából előtűnő fajtát, és rögzítette, hogy fehérbort ad, talán meglepődve regisztrálja a kék változat létét. Pedig az adott fajtacsoportba tartozó fajták a bogyó színében, esetleg a vessző színében eltérve egymástól igen színes képet mutathatnak.
Günzer Zoltán a bátyjával már tizenévesen pincemunkát végzett palkonyai pincéjükben. 1990-ben telepítette első ültetvényét, cabernet sauvignont és kékoportót. Az utóbbi 15 hektós ászokhordóba került, irgalmatlanul jó bor lett. Az első sauvignont Seguin Moreau hordóba rakta 18 hónapra. Két év múlva aranyérmet hozott el a VinAgoráról.
„A hegyközség, a borvidék és a magyar borászat egyik legfontosabb feladata az elkövetkező időkben, hogy kialakítsa a Kárpát-medencei klíma által biztosított, egyedi ízvilágú, zamatú borokat. Erre óriási lehetőséget biztosítanak a régi és új magyar fajtáink. Természetesen a világfajtákat sem szabad elhanyagolni, de az egyediségünket mégis csak a mi fajtáink és klímánk határozzák meg” – összegzett nemrég Frittmann János.
Ami a Gere-féle fekete járdoványt illeti: természetesen a Pécsi Kutatóból került a Csillagvölgy- és az Ördögárok-dűlőkbe. 2018-as forgalmi (értsd: csak a háznál kapható) tételét hordóban érlelték. Tanninban gazdag, fűszeres, bíbor árnyalatú, lilás szegélyű bor. Fekete ribizli és meggy, feketekávé és édes fűszerek, príma bor, versenyképes a nagy szőlőmárkákkal.
Őszinte leszek. Néhány borvidék nem jön be nekem, illetve néhány borstílus idegenül viselkedik a számban, így a lelkemben is. Az erősen köves badacsonyi, somlai vagy tokaji, különösen a száraz furmint, számomra nem hordoz különösebb élvezeti értéket. Ugyanakkor időről időre ráveszem magam arra, hogy kóstoljak, mert véleményt csak szájon át szabad mondani. Aki címkét iszik, tévúton jár.
Miként a bikavér szóösszetétel esetében, a szürkebarátnál is irodalmi vonatkozást keresünk ahhoz, hogy megleljük a metafora eredetét. A bikavért Garay János írta le először 1846-os Szegzárdi bordalában. Nem állítjuk, hogy Radnóti lett volna az első, aki írásban rögzítette a szürkebarátot mint bor- és szőlőfajtát, de nagyon valószínűsíthető, hogy e fajta magyar neve a 20. század első felében született, mivel korábbról senki sem említi ebben a formájában.
Tegyük fel magunknak a kérdést: attól lesz jobb egyik-másik termőhely bora, mert kövek között hatol a mélybe a növény gyökérzete? A másik idetartozó kérdést is tegyük fel: a bor minősége összefügg az ültetvény tengerszint feletti magasságával, valamint az ültetvény dőlésszögével?
Borturistáknak javaslom, hogy a neszmélyi Melegeshegyen, a borhotel éttermének teraszán végezzenek elmélyült komparatisztikai vizsgálatokat: feleltessék meg a komplex chardonnay alapbort az egzotikus prémiummal, majd mélyedjenek el a négyféle dűlőválogatás és a cuvée rejtelmeiben. Mintha Dosztojevszkijről tájékozódnának előbb, azután elolvasnák a Karamazov testvéreket, majd felütnék az ide vonatkozó résznél Szerb Antalt. Egy világ fog kinyílni.
A generosa többéves kutatói tevékenység eredményeként hivatalosan 1951-ben született a Móri borvidéken a piros tramini és az ezerjó fajták keresztezéséből, Bíró Károly nemesítői munkássága révén. Ezután a hibridek a kecskeméti kutatóállomásra kerültek, ahol Kurucz András, 1976 óta pedig dr. Hajdu Edit vezetésével folytak a kiértékelések. 2004-ben kapott állami minősítést „generosa” néven.