A németek ismerik azt a közmondást, hogy „Minden jó bor kíván egy csókot a fától”, ami azt jelenti, hogy a hordónak adnia kell valami pluszértéket, de ennek olyannak kell lennie, mint a csók. Határozott csókot ad a barrique, más nevein újfás, kishordós érlelés. A kiégetett tölgyfa kap itt szerepet.
Mint tudjuk, ma 22 borvidéket különböztetünk meg, s a föntebb bemutatottak alapján mindegyiknek jogában állhatna használni a „történeti” jelzőt.
A magyar bor, benne a világ legkülönlegesebb, legszebb, legtitokzatosabb, ezért legértékesebb borával, a tokaji aszúval, az elmúlt száz évben ötször szenvedett el tőkevesztést. (…) A magyar futball párhuzamos utat járt be. A harmincas évek elejétől a hetvenes évek végéig, fél évszázadig a világ élvonalában voltunk.
Mivel a borivók többsége (hála a Bakator Borkereskedésnek és a Bakator Zenekarnak) úgy-ahogy megismerte ezt a feledés homályából előtűnő fajtát, és rögzítette, hogy fehérbort ad, talán meglepődve regisztrálja a kék változat létét. Pedig az adott fajtacsoportba tartozó fajták a bogyó színében, esetleg a vessző színében eltérve egymástól igen színes képet mutathatnak.
Gere Attila műhelyéből a 2017-es évjáratú tempranillo érhető el. Színe feketébe hajlóan mélylilás árnyalatú. Illatában aszalt meggy, szilva, fekete bogyósok, pörkölt vanília és keleti fűszerek, pici mineralitás érhető tetten. Szájban rengeteg vörös húsú gyümölcs, kerek tannin és hordófűszerek érezhetők. Attila ezzel mutatja meg, hogy ha föl lehet éleszteni egy réges-régi fajtát, a fekete járdoványt, akkor át lehet igazolni hozzánk egy hispán fajtát is.
Maul Zsolt fűszertűzijátéka a D’Art Maul. A syrah eleve buján fűszeres, az érett kékfrankosnak van egy borsos-konyakmeggyes aromája, és ezt dobja meg az eredetileg bordeaux-i, kihaltnak vélt, aztán Chilében újra előtűnő carménère. A magyar borászokat erősen jellemzi ez a kíváncsi szertelenség, nekik a gazdag magyar szőlőválaszték sem elég.
Kétezer évvel ezelőtt a mai Erdély területén már létezett fehér és fekete leányka. Azonban míg a fehér leányka Magyarországra is átkerült – és később a kövérszőlővel történt keresztezés során létrejött királyleányka szintén –, addig a fekete leányka megmaradt az erdélyi területeken.
Szrem vagy Szerémség történelmi és közigazgatási fogalom, amit a borvidék elnevezésében is használunk. A nagytájat szinte teljes egészében körbeöleli északról a Duna, délről pedig a Száva úgy, hogy Belgrádnál érnek össze. A nyugati rész nem folyóval, hanem a történelmi Verőce vármegyével határos. A borvidéket általában a Fruska Gora heggyel azonosítjuk, bár az alföldi részeken is termeltek szőlőt.
Őszinte leszek. Néhány borvidék nem jön be nekem, illetve néhány borstílus idegenül viselkedik a számban, így a lelkemben is. Az erősen köves badacsonyi, somlai vagy tokaji, különösen a száraz furmint, számomra nem hordoz különösebb élvezeti értéket. Ugyanakkor időről időre ráveszem magam arra, hogy kóstoljak, mert véleményt csak szájon át szabad mondani. Aki címkét iszik, tévúton jár.
Nem árt az átlagosnál nagyobb figyelmet szentelni a kövidinka sikerére, mert idehaza kettős tendencia figyelhető meg még mindig: miközben egyre több alföldi borászat készít egészen figyelemre méltó kövidinkát, s ezáltal újrateremt egy elfeledett hungarikumot, a másik oldalon tartja magát a slendrián, tapasztalat nélküli lenézés.
Tegyük fel magunknak a kérdést: attól lesz jobb egyik-másik termőhely bora, mert kövek között hatol a mélybe a növény gyökérzete? A másik idetartozó kérdést is tegyük fel: a bor minősége összefügg az ültetvény tengerszint feletti magasságával, valamint az ültetvény dőlésszögével?
A legenda szerint a mai legnevesebb tokaji borász, Szepsy István egyik fölmenője, Sepsi Laczkó Máté készített először aszúbort 1650-ben. E legendával szemben több történeti forrás bizonyítja, hogy már a reneszánsz korban ismerhették az aszúkészítés módszereit.