Számos eredeti gondolat és megvalósítás fűződik Zipernowsky Károly nevéhez.
Bécs
1882-ben az ő tervei alapján készült el a Budapesti Nemzeti Színház világítása
Than, az alapító
Than Károly fél évszázadon keresztül vezető egyénisége volt a magyar kémiai életnek
Than munkásságának része a kémiai szaknyelv magyarítása. Ő fektette le a középiskolai kémiaoktatás alapjait.
Klösz György (1844-1913)
Kevesen tudják, hogy Klösz György eredetileg gyógyszerész volt
Megörökítette az egri, a miskolci, majd a szegedi árvizet, 1:100-as méretben végigfotografálta a budapesti Andrássy út palotasorát, fotósorozattal dokumentálta a nagy világkiállításokat, a Millenniumi Földalatti építését. Hatfős csapattal örökítették meg Kossuth Lajos temetését.
Janitsáry Iván, a pirotechnika úttörője
Az ólomakkumulátor méhsejt alakú kiképzése is tőle származott
Janitsáry Iván (Dunapentele, 1869 – Budapest, 1934) görög eredetű családból származott. Jókai Mór Az arany ember című regényében az ő nagyapjáról formázta a dunai hajóst.
Eisenhoffer, az első profik egyike
Budapest, 1900. 11. 08. – Budapest, 1945. 02. 14.
Közép-Európában a labdarúgás az identitás terepe lett a Monarchia szétverése után. Három központ, Bécs, Prága és Budapest versengett egymással a futballhatalmi pozícióért.