Mivel a borivók többsége (hála a Bakator Borkereskedésnek és a Bakator Zenekarnak) úgy-ahogy megismerte ezt a feledés homályából előtűnő fajtát, és rögzítette, hogy fehérbort ad, talán meglepődve regisztrálja a kék változat létét. Pedig az adott fajtacsoportba tartozó fajták a bogyó színében, esetleg a vessző színében eltérve egymástól igen színes képet mutathatnak.
Őszinte leszek. Néhány borvidék nem jön be nekem, illetve néhány borstílus idegenül viselkedik a számban, így a lelkemben is. Az erősen köves badacsonyi, somlai vagy tokaji, különösen a száraz furmint, számomra nem hordoz különösebb élvezeti értéket. Ugyanakkor időről időre ráveszem magam arra, hogy kóstoljak, mert véleményt csak szájon át szabad mondani. Aki címkét iszik, tévúton jár.
Miként a bikavér szóösszetétel esetében, a szürkebarátnál is irodalmi vonatkozást keresünk ahhoz, hogy megleljük a metafora eredetét. A bikavért Garay János írta le először 1846-os Szegzárdi bordalában. Nem állítjuk, hogy Radnóti lett volna az első, aki írásban rögzítette a szürkebarátot mint bor- és szőlőfajtát, de nagyon valószínűsíthető, hogy e fajta magyar neve a 20. század első felében született, mivel korábbról senki sem említi ebben a formájában.
A szakma folyamatosan figyelte, mire képes ez a fiatalember, aki az Év Bortermelői között néhány nagy öregnek nemhogy a fia, egyenesen unokája lehetne.